2025.03.09. „Kék Ernyő” civil csoport találkozó

2025.03.09-én a „Kék Ernyő” csoport szimpatizáns civil tagjait, egyesületeit láttuk vendégül a Szőlőskislaki Művelődési Házban.

A Kék Ernyő – Egyesületek a Balatonért civil platform azért jött létre, hogy megvitathassuk a Balatont, a Balaton térségét, a balatoni állandó és időszaki lakosokat érintő kérdéseket, hogy segítsük és támogassuk egymást, hogy közösen lépjünk fel a természeti és az épített környezet védelme érdekében, hogy a döntéshozatali folyamatokban erősítsük a civil jelenlétet és a lakosságban rejlő szakmai tudás segítségével aktívan, konstruktívan vegyünk részt az életünket rövid és hosszú távon befolyásoló folyamatokban.

 

A balatonboglári találkozónkon is változatos, egész napos programunk volt. A köszöntők (Nyers Péter RÖNK és Steiner László BVE elnök) után két nagyon fontos témáról hallhattunk előadásokat, egyrészt a parkfák állapotvizsgálatáról (szemrevételezés, műszeres vizsgálatok), illetve ezek ápolásáról, gondozásáról. Meghívott előadóink: Sümegi Imre minősített favizsgáló és Asztalos Tibor minősített faápoló. A délelőtt folyamán Tappler Zita beszélt még a Balatonbogláron megvalósult platánfa védelmi programokról, amik során sikerült a városban, néhány helyszínen, természetkárosítást meghiúsítani illetve csökkenteni egyes építkezések negatív hatásait. Fontos tudni, hogy a lakossági fellépés ereje hatással lehet a döntéshozókra és sikerre viheti a civil tiltakozást!

Az esemény további részében, (délután) az aktuális BATÉK, és a Vízparti Terv egyes részleteiről tanácskoztunk, és megosztottuk egymással tapasztalatainkat.

Mindenkinek köszönjük a részvételt!

Egyesületünk tagjainak köszönjük a felbecsülhetetlen önkéntes munkát, amivel a szervezéshez és a vendéglátáshoz hozzájárultak.