Ott állok a dombon, Tibor emlékére ültetett dísz-körtefánál. Bármennyire is szeretnék vele be­szélgetni, szólni hozzá, megszólítani – Tibor elment. Egy éve már.
Tavasszal hozott virágokat e sudár fácska, beér­tek-e kicsinyke termései? Szolgálta-e javát a ká­polna-megnyitókon odaöntött pohár borocs­ka? Rizling, ahogyan Tibor is választaná.
Sok mondanivalóm lenne, neki talán még több. Elő-előjönnek verssorai „a barátaim a szívem köré tervezik a rend épületét”, „erdők fáira kite­rítve száradó vászon a tavaszi ég”, vagy amit nekünk írt, még Jégtükör-cserepek címmel, amit fel is olvasott a film­ben – néhány bekezdését vissz­hangosítva: „árva keresztek szegik az ösvényt, ami idevezet”. Úgy, ahogyan az idetaláló utat is.
Az ágakon piciny, barnára érett termések, még zöld – de már barnulni készülő – levelek, új hajtá­sok és új virágok – október van! Hadd higgyem, hogy Tibor üzen ebben a néma­ságban, „…csak csönd szivárog, akár kötésen a vér”.
Az Át a gyöngyöző időn című köny­vecs­kében – Tiborra gondolva – néhány ver­sét, és rend­szerváltáskor írt gondolatait szer­kesz­tettük össze – többünknek emlékül, okulásul. Ezzel is tisz­te­legve verssorai, gondolatai nagy­sága előtt – töretlen barátsággal. (Kalász József BVE elnök)

Vásárhelyi Tibor Emlékest 2019.01.23.

Februári levél

Az akácosok – még lomb és fehér sziromhullás nélkül – tüskéikkel a kócos, eltévedt szeleket fésülik. Lehet-e otthona, honvágya a szélnek, ha igen, milyen fizikai kényszer, ami onnét száműzi? Hamis nézet lenne csak a szó: „szabad, akár a szél”? Közeli rokonok ők, felismerhetők a hiányról, létükre hatásukból biztonsággal következtethetünk. Amit megérintenek, az felsóhajt, felzúg, ha mást nem tehet. Elrongyolódott újságpapírokat, időtlennek gondolt eszméket közönyös utcaseprőként söpröget a szél. Megzörgeti az önzések kerítéseit. Mert ma minden eddiginél alattomosabb dróthálót fonnak, láthatatlanul. Aki ezen sebzetten fennakad, rádöbben, a kollektív lágereknél nem jobb az egyéni önzés cellája, igaz, lehet összkomfortosabb. Fenntartása gazdaságos, mert nem kell őrszemélyzet, titkosszolgálat. Mindenki önkéntesen magára zárhatja az ajtót. Volt idő, amidőn a borospohár felszínét látván, az olvadó jégtócsákban is, álmodhattunk magunknak tengert és zúgó szeleket hallgattunk, hallgattuk a szívverésünket, a titkos rádióadót. Ma jégkorszakok omlanak el, de prófétáktól hangos a tér… Ezen a térképészeti ponton megtörténhet, hogy a megkérgesedett akácok alantról nézik, megfordul, távolodik, esőt hajtó, hűvös szél, vele a józanság, és dörmögő öregként arról álmodoznak: fénylő, kócos haját fésülik. (Vásárhelyi Tibor)