Megjelenés: 2021 (BVE)
A Balatonboglári Városvédő Egyesület a rendszerváltáskor, Boglárlelle szétválásakor született több, városát szerető ember – becenevük szerint a „Gedeon klub” – tenniakarásával. Pados József, Holper László, Frankberger Károly jártak az élen. Mind a rendszerváltás, s leginkább a Lellétől való szétválással járó, vélt és keletkezett társadalmi, gazdasági, kulturális, identitási problémák megoldásának segítésére, Balatonboglár szellemi múltjának ápolására, őrzésére. Nagy lendülettel, a hívó szót sokan meghalló balatonboglári 1991. augusztus elsején – Boglárka napján – a kultúrházban kimondta a megalakulást. Megalakította a közélet széles köreit felölelő szekciókat, megválasztotta azok vezetőit, az egyesület elnökét, Holper Lászlót, titkárát, Kalász Józsefet. Dr. Nyéki Péter segített az alapszabály megfogalmazásában, a jogi eljárások intézésében. Kaptunk adószámot is: 19195252-1-14 Nagy lelkesedéssel meg is kezdődött az egyesület tevékenykedése számtalan téren a gazdaságtól a városszépítésig, a régészeti emlékektől a szellemi értékig. Sajnos nem vezettünk naplót mindenről, illetve nincsenek azok egy helyen, de nagyon sokat mesélnek a kezdeti években – a rendszerváltás zavarában is eligazodni próbáló – kiadott Boglári Szép Szó – újságunk, valamint nagyobb eseményekről, rendezvényeinkről készült fotók, filmek, írások, s legfőképp kiadott könyveink. Ezekből idézünk. (Kalász József BVE elnök)