Megyek, a már sokszor-járt Mátyás király utcában, az óvodát látva eszembe jutnak gyerekeim boldog, oviskori évei…
Odaérek a vele szembeni, fehér kerítés kapujához. Benyitok, megnézem, van-e valami a postaládában. Végigsétálok a betonlapokkal kirakott úton – baloldalt, a szomszéd kerítése mellé telepített szőlő, jobb oldalon ápolt gyep, tuják, gyönyörű rózsák. Elérek a házig, fellépek a csúszás ellen borított lépcsőkre – csengetek. Az ajtónyitásra várás félperce minden alkalommal olyan, mintha valamiféle szentély előtt álldogálnék… Aztán csörren a zár, nyílik az ajtó – Ilonka néni mosolyogva vár, örül jövetelemnek, invitál, bemegyünk, leülünk. Nézem a törékeny asszonyt – zord éjre kékszemű reggel nevet – 96 évébe több emberöltő nyűge-öröme sűrűsödik.
Ő, maga a történelem. Ilonka nénivel tegeződünk. Majd’ 50 év tátong köztünk, de az egymásban felfedezett, közös értékrend nagyon összeerősített minket. Kifejezett kérésének eleget tettem, megismerése pedig megszólítására is ajándék-szalagot köttetett, így Ilonka néninek hívom.
A könyv beszélgetéseink tükre – hosszan mesél, megszégyenítő memóriával sorol neveket, helyeket, eseményeket. Beszámolóiból egy olyan lány, tanító és feleség alakja születik, amire ma (de tán minden korban) nagy szükség van. Közösségteremtés, értékőrzés, figyelem, fegyelem, a fők művelése, a kiskapuk kerülése és áldozat a közért – erre mind követendő példaként szolgál. Rendszeres találkozásaink alkalmával ma is gyakran kérdezi, mi újság Bogláron, s alkalomadtán, szó szerint is a helyi újságot böngésszük át – még ma is érdekli, mi történik városkánkban. Nem csoda – aktív korában nem keveset tett le a közös, nagy asztalra. Többek közt ezért is kell, hogy szavait, gondolatait ne hagyjuk elveszni.
És itt köszönöm meg egykori diákok, szülők, segítségre szorulók, kultúra-szeretők, s minden Őt tisztelő nevében áldozatos munkáját, gondoskodását, figyelmét!
Isten áldjon érte, Ilonka néni!
A gyöngyöt keresni kell, mert rejtőzik a homokban, önzésben, figyelmetlenségben, értetlenségben, bálványok között
– ilyen világban élünk.
Ezer éve is ilyen volt az ember, s, ha lesz még ezer évünk, változást akkor sem hiszek.
De a Nagy Pedagógus jól eltervezte: küzdenünk kell, dolgozni szakadatlan, bevonni a szennyet, sérülést ezernyi vékony gyöngyház-réteggel,
s csodaszép, fénylő gyöngyöket növesztenünk,
hogy beleragyogjon a világ.
Könyvbemutató (2016) megtekinthető ITT:
